Így advent értelme nemcsak az, hogy felidézzük emlékezetünkben a Megváltó születése előtti időszakot, az emberiség vágyát az Üdvözítő után és az Ószövetséget. Az advent számunkra valóságos várakozás és előkészület az Úr érkezésére.
Miért? Talán nem jött még el valóságosan az Úr? Miféle eljövetelről beszél az adventi időszak? És miért kezdődik újra minden évben az előkészület? Mikor jön el az Úr? Az adventi liturgiában, a mai olvasmányok válaszolnak ezekre a kérdésekre, amikor az Úr három eljöveteléről beszélnek.
Az Úr első eljövetele már megtörtént 2013 évvel ezelőtt. Hogy a harmadik eljövetel mikor lesz pontosan, senki sem tudja a földön: „mert az Emberfia abban az órában jön el, amikor nem is gondoljátok”- mondja az evangélista (Mt 24,44). Azt azonban tudjuk, hogy a harmadik eljövetelre a második készít fel. Csak vegyük észre az Eljövendőt, halljuk meg kopogtatását és engedjük be életünkbe: az ima, a Biblia olvasása, a szentségekhez való járulással, akár a napi szentmiseáldozaton való részvétellel különösen most az adventi időben, illetve a felebaráti szeretet gyakorlása, a jótettek által.
Mi tehát a feladatunk? E kérdésünkre maga Jézus adja meg a választ a mai evangéliumi szakaszban: „virrasszatok tehát, mert nem tudhatjátok, mely napon jön el a ti Uratok”. Így advent a virrasztás, a várakozás ideje. Igaz a mai ember számára különösen is nehéz várni. Szeretne mindent azonnal megkapni. Pedig sokszor milyen fontos az előkészület. A Kis Hercegnek mondja a róka: ha tudom, hogy délután 3-kor érkezel, már 2-kor elkezdem készíteni a szívemet a találkozásra.
Pilinszky János, katolikus írónknak, van egy nagyon szép adventi gondolata, amit érdemes magunkévá tenni: „Advent a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy "meg kell tanulni vágyakozni azután, ami a miénk".
Ha a gyermek örömteli izgalmával kezdjük el készülődésünket Karácsony ünnepére. Ha mi is annyira vágyakozunk az Úr Jézus után, mint a kisgyerek távollévő szüleinek hazatértére, akkor egészen biztos, el fog jönni, be fog lépni az életünkbe, hogy azt átalakítsa és irányítsa a boldogulás, az üdvösség útján. Ne feledjük, amilyen az adventünk, az adventi készülődésünk, várakozásunk, olyan lesz majd a karácsonyunk is.
Korunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra - ami biztosan megjött. Télen: az első hóesésre. És várakozásunk ettől még semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg: nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni - beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a mienk… Az a gyerek, aki az első hóesésre vár, - jól várakozik, s már várakozása felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé, szabad és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből éppen azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: hetek, órák, percek kattogó szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, mint amire vár.” (Szög és olaj 371)
Forrás: Szilveszter Barát blogja