A szentség jelenősége átértelmeződött a köztudatban, olyan tartalmak kapcsolódnak hozzá, amelyek nem teljesen fedik a valódi lényegét. Többnyire ez az oka annak, hogy leírom a saját történetemet, és ezzel tanúságot tegyek Isten gondviselő szeretetéről.
2015. december 22-én éjjel volt egy meghatározó álmom, amelyben Böjte Csaba testvér arra figyelmeztetett, hogy olyan események előtt állok, amelyek az életemet veszélyeztetik, de azt is elmondta, hogy ne féljek, mert nem tudnak ártani nekem. Másnap délelőtt volt egy autóbalesetem, öt autó csúszott össze, én harmadikként keresztbe fordultam az egymás után haladók között, s így az ütköző autókkal egy keresztet alkottunk. Nem értettem, hogy ez hogyan történhetett meg, hiszen éppen imádkoztam. Zúdítottam a kérdéseimet Istenre. Ekkor még nem volt semmi jelentősége az autókból kirajzolódott keresztnek, s nem láttam semmi értelmét az álmomnak sem. Úgy éreztem, hogy Isten cserben hagyott, nagyon csalódott voltam. Komolyabb személyi sérülés nem történt, viszont a baleset következtében el kellett mennem mindenféle orvosi vizsgálatra. Ezeknek a vizsgálatoknak köszönhetően, 2016. februárjában tudtam meg, hogy van egy súlyos betegségem, amely – így, hogy időben kiderült - viszonylag könnyen, egy sebészeti beavatkozással gyógyítható, ellenkező esetben akár végzetes is lehetett volna.
A kórházból hazafelé tartva az orvosom bátorító szavai mellett, Csaba testvér álombéli figyelmeztetése jutott eszembe, amelyek szinte teljesen összecsengtek, „az életemet veszélyeztető”, de jelen esetemben „ártalmatlan”, nagyon jól kezelhető betegségről, dologról volt szó. Ekkor vettem csak észre, hogy Isten lépésről lépésre vezetett a betegségem felismeréséig. Tudtam, Isten terve az, hogy meggyógyuljak.
A betegséget, a műtétet, illetve a gyógyulásomat is az ő gondviselésére szerettem volna bízni, így nem volt kétséges számomra, hogy Isten akarata szerint, a betegek kenetéhez járuljak. „Beteg valamelyiktek? Hívassa el az Egyház elöljáróit, és azok imádkozzanak fölötte, s kenjék meg olajjal az Úr nevében. A hitből fakadó ima megszabadítja a betegeket, s az Úr talpra állítja. Ha pedig bűnöket követett el, bocsánatot nyer.” (Jak 5,14)
Pár héttel később megvolt az operáció, s ma már gyógyultnak tekinthetem magam. Viszont bárhogyan is alakult volna a műtét, tudtam, hogy az Isten akarata lesz, s ez sokat segített. Már a szentség felvétele utáni pillanatokban éreztem azt a lelki békét, amely csak Istentől származhat, s ebben az érzelmi állapotban, gyakorlatilag fájdalom nélkül, Krisztus a tenyerén vitt át a nehézségeken.
Rita
